Ez a probléma leggyakrabban eddig 300d vázon fordult elő, de ki tudja…
Jelenség:
A gépet többé nem lehet bekapcsolni.
Diagnosztika:
Először persze másik akku, aztán megnéztem az akkufedél, illetve a CF kártyaolvasó fedele alatti, valamint az akkuház aljában lévő mikrokapcsolókat. Ezek mindegyike kikapcsolja a gépet, illetve ha nyitva maradnak, nem lehet bekapcsolni. (Ha ez lett volna a baja, valószínúleg rövidrezárom, annyira kis méretűek.)
Nem ez volt a baja.
A legeslegelső gépet, amihez hozzányúltam, azért vettem meg halottan, mert valahol olvastam, hogy kiéghet a DC-DC panelon lévő smd biztosíték. Gondoltam, biztosan ez a baja, ezért kiadtam érte 10000 forintot (mindezt 2007-ben). Persze, jobb ez mint kártyázni, de azért elég nagy hülye voltam. Egyébként annak akkor tényleg ez volt a baja. Más kérdés, hogy utána viszont 100 expóval tönkrement a zárszerkezet – így egyből megtanulhattam zárat javítani – konkrétan kettőből csináltam egyet. Akkor forrasztottam életemben először smd alkatrészt.
Visszatérve a témához. Kibontottam a DC-DC panelt, levettem róla az árnyékoló lemezt, rámértem a biztosítékra. És ki volt égve.
A piros téglalapokban látszanak a biztosítékok. Két “K”, meg egy “P” jelű.
sdm fuse 0603
Amint a mellékelt táblázatból látszik, a “K” az 1,5 ampernak felel meg.
A kereskedelemben nagyobb tokozásút találtam. Jó hír, hogy a biztosíték mellett ott van a helye az új alkatrésznek !!!
Ez részint nagyon kényelmes volt nekem, másrészt meg nem értem, hogy akkor a hivatalos javítástechnológia miért a DC-DC panel cseréje?!?!?
(a vásárolt biztosíték teljesen más kódú, de a bolt szerint ez az)
Az áthidalást nem javasolnám, mert ki szeretné látni, amint szénné egy gép a kezében?
Woááááááááá, ezkellnekem!
Majd írok, hogy megtaláltam-e a libát az 1000D-ben 🙂
Köszi!