CF-kártya veszély!!!

Úgy három éve láttam egy kamerát, amiben elhajlott a CF kártyafoglalatban lévő egyik láb. Csipesszel vissza lehetett hajlítani.

Most 2 héten belül 3 olyan gépet láttam, amiben nemhogy elhajlott, de egyszerűen eltűnt egy-egy láb. Ez azért nagyon veszélyes, mert csak befelé tud eltűnni. Ha pedig a gépben elkezd kóvályogni egy 10 mm hosszú, aranyozott érintkező, az bármit kinyírhat, akár kigyulladhat tőle a váz, mert beeshet az akku szigeteletlen vezetékeire is. Ha csak hozzáér, a szikrától odaragad és megsül az akku.

Eddig szerencsém volt, a szerelésnél 10 másodperc illetve 20 perc keresgélés, rázogatás után előbújt a szökevény. Szerencsére  vissza lehet forrasztani. érdekes módon általában a a test szokott letörni - éppen az a láb ugyanis hosszabb mint a többi.
A testből azonban 2 van: az 1-es és az 50-es. Emiatt nem biztos, hogy a tulaj észreveszi….

Ha rossz a kártyád (mechanikailag sérült), soha ne tedd be a gépbe. 

Meggyőződésem, hogy a gagyi külső olvasók teszik tönkre. Csak olyan olvasót lenne szabad megvenni, amelyik hosszan vezeti meg a CF kártyát. A gépben lévő foglalat ilyen, ezért nem hiszem, hogy az lenne a hibás.

Ha észreveszed, hogy hiányzik akár 1 darab is az 50-ből, azonnal vidd szervizbe a gépet, szét kell szedni, meg kell keresni.

Forrasztás: nagyító alatt (nekem legalábbis szükséges), sok folyasztószerrel, csupasz pákaheggyel, másként összeforrazstod a szomszédos lábbal.
Szerintem ha már kiszenvedted a helyéről a panelt, érdemes végigmenni mindegyik láb tövén, mert lehetnek további megpattanat forrasztások is.  

Mellékletben a CF kártya lábkiosztása, illetve a szerelési fotók. Az érintkező alatti végen látszik az a hely, ahonnan levált.

   

CompactFlash CF card pinout

canonrepair névjegye

Ruzsa János. Amatőr fotós, Canon DSLR váz. Amateur photographer. Canon DSLR user.
Kategória: Canon camera | A közvetlen link.

CF-kártya veszély!!! bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Hihi80 szerint:

    Köszi, ez most megnyugtatott, hisz’ nálam a láb ott maradt a cf kártyában:) így csak azt kell kidobnom, nem egy csomó pénzt:)

  2. Kiss M. Sándor szerint:

    A gyakori meghibásodás oka lehet az, hogy a windows7 oprendszerrel nem tudom, csak kártyaolvasóval betölteni a képeket. Mindenesetre én is elrontottam a kártyaolvasó részét a gépnek, egy tű darabka, ha jól láttam ki is hullott. A CF kártya a kártyaolvasóban most is működik. János, tudsz tanácsot adni, hol tudják a gépemet javítani? Vagy te is vállalnád? Ha igen légyszi magánba küld meg kb. mennyibe fájna!

  3. Gaspa szerint:

    Egy régi 8085 ös mikrogéphez szeretnék háttértárolóként CF kártyát használni,a lábkiosztást itt megtaláltam,de hogyan lehet közvetlenül memóriaként használni,
    ebből még nem tudom.Az adatkezelésről szeretnék információt kapni,amilyent a memóriáknál szoktak megadni,melyik kivezetésén milyen jelet kíván.

    Köszönettel Gáspár Attila

  4. Aquaworld szerint:

    A láb számozás honnan kezdődik?
    Ha belenézek, a bal felső láb hajlott el, ez lenne az egyes? Ilyenkor a gépet úgy tartom, hogy a fedél lefelé nyílik.

  5. Aquaworld szerint:

    Jogos, ott van hogy female.
    Akkor viszont az 50-es láb, GND.
    Egy visszahajlítást kibír törés nélkül?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s